BÖJTE
CSABA

#1

BÖJTE CSABA


szerzetes "Aki a gyerekek mellett, az élet mellett dönt, az nemcsak az Isten rokonszenvét nyerheti el, hanem embertársai rokonszenvét is" - vallja a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója a Box Populiban elért szavazatai kapcsán, amelyek az elődöntőig röpítették - úgy, hogy "ellenfelei" is mellette kampányoltak.

A semmiből épített fel egy olyan hiánypótló szociális hálót és védőrendszert, amire a román állam így ebben a formában soha nem volt képes. Olyan gondolatai vannak, amelyek igazán életbentartóak, utat mutatóak és szíven simogatóak. Képes úgy látni az embert, akárkiről is legyen szó, mint csak nagyon kevesen. Tiszteletreméltó a transzcendenssel való kapcsolata. Mégis az első, ami eszembe jut róla az, hogy ő egy hiteles ember.

 

Akkor szerettem meg igazán, amikor még nem jelentek meg könyvei, nem idézték a gondolatait a facebookon, és nem is nagyon ismerte sok ember a nevét. Csak egy sima ferences szerzetes volt. De Déván már működött a gyerekotthon. Egy vele dolgozó, gyerekeket nevelő lány mesélte, hogy kirándulás szerveztek a gyerekeknek, városlátogatás volt a cél és állatkerti séta. A semmiből leszerveztek buszokat, és mindenki készen állt a nagy útra, amikor reggel észrevették, hogy szinte minden gyerek tetves lett. Kisebb pánikroham tört ki, mert minden gyereknek be kellett kenni a fejét az akkoriban használt nem túl kellemes illatú kencével, majd ezt lekötni. Persze a gyerekek nem szerettek volna tetűszerrel a fejükön emberek közé menni, szégyellték magukat, többen nem is akartak elindulni. És akkor Csaba bekente a saját fejét is, valahonnan elővarázsolt többtucatnyi úszósapkát, amit természetesen ő is feltett a fejére, úgy indultak el. Állítólag élmény volt az a kirándulás is, minden résztvevőnek.

Csirák Dalma, Erdély FM

KÁDÁR
ANNAMÁRIA

#4

KÁDÁR ANNAMÁRIA


pszichológus Ha létezik erdélyi sztárpszichológus, akkor egyértelműen ő az. "Nagyra értékelem az ő mesésen szép gondolatait" - mondja a Mesepszichológia szerzőjéről és a Pszichotrillák műsorvezető-szerkesztőjéről Böjte Csaba. A pszichológus szerint párbaj helyett valójában párosok vannak a Box Populiban, és igazat kell adnunk neki.

Egyik legnagyobb erényének azt tartom, hogy tömegsporttá tette a pszichológiát. Erre pedig szükség is volt, van és lesz, mert még mindig olyan korban élünk, amikor szégyen szakembertől segítséget kérni.

 

 

Kádár Annamária azonban abból is példát ad, hogy a szakember – bármilyen riasztóan hangozzék is maga a szó – mint jelenség egyáltalán nem félelmetes. Inkább olyan otthonos érzés leülni vele beszélgetni, hallgatni, ahogy időnként kirobban belőle a kacagás, és ahogy minden szava arról szól, hogy élni jó, ha van hozzá egyéni bátorságunk.

 

 

Sokoldalú személyiség, aki nem csak pszichológusként tud folyamatosan élvonalban maradni, de rádiós-tévés szerkesztőként is a legtöbbet hozza ki magából, könyvét pedig már rég nem csak a szakirodalom, hanem a bestseller-listák is besorolják.

 

 

Az sem lehet véletlen, hogy kedvenc virága éppen a napraforgó, hiszen ő maga is olyan, mint egy aranyszínben a nap felé mosolyogva bólogató növény. Ezt kellene leginkább eltanulni tőle: a napüdvözletet, az életszeretetet. És azt, hogy teljes lélekkel tegyük a dolgunkat, úgy, ahogyan ő teszi.

Sándor Boglárka, újságíró

KÁNYÁDI
SÁNDOR

#2

KÁNYÁDI SÁNDOR


költő Még nem sikerült olyan személyt találnunk, aki ne szurkolna Sanyi bácsinak, ahogy mindenki emlegeti. Box Populis második fordulós ellenfele, Baricz Gergő úgy gondolta, ha több lájkot kapna, mint Kányádi, az azt jelentené, hogy "valami rossz van a világban". Böjte Csaba pedig őt tartja "a ma élő erdélyi magyarságból a legértékesebb, legfigyelemreméltóbb személyiségnek."

Szívem szerint minden utashoz odafutottam volna, és megráztam volna: Hé, ez itt a kökösi híd, érted, Kökösi Híd! Itt megyünk át rajta, a Feketeügy fölött ! És csendesen esteledik is... Nem tudtam betelni a felfedezéssel, pedig nyilván tudtam, hogy a ’48-as forradalom nem mese. Mire  leszálltunk, összeállt a teljes vers.

 

Az ám a költő! Tudom a versét, pedig azt hittem, hogy nem tudom!

 

Derengett nekem, hogy vannak élő költők is, nem csak olyanok, akiknek a neve mellett két évszám szerepel a tankönyvben,  aztán egyszer találkoztunk.

 

Az ám a költő! Autogramot osztogat!

 

 

Kolozsváron egyből tudtam, hogy az a sok ablakos épület csakis a telefonpalota lehet, s a kis park parkolójából próbáltam odaképzelni a táncosokat. A villamosmegálló járdaszigetére próbálta őket négyesével forogva bezsúfolni a tévúton járó fantáziám, amelyet megzavart a bedöcögő villamos. Narancssárga volt, pedig milyen széles vigyort csalt volna elő egy vörös...

 

Az ám a költő, a Monostorig döcögve dúdolom, mert megzenésítették.

 

Így a végére kétségbeesetten keresek egy ütős mondatot, amely velősen fogalmazná meg, hogy mekkora arc Kányádi. Persze, nem vállalkozok egy ilyen mondatra, mert ilyen mondat nincs is! Kányádi nagyobb arc annál, minthogy belezsúfoljam egyetlen mondatba.

Szilágyi Szabolcs, Kolozsvári rádió

BARABÁSI
ALBERT LÁSZLÓ

#6

BARABÁSI ALBERT LÁSZLÓ


kutató Az első székely, aki esélyes lehet Nobel-díjra, és az egyetlen kutató, aki még esélyes lehet a Box Populi élén végezni, jól szórakozik a versenyen, de sajnálja, hogy Kányádi Sándorral került össze, akinek nagy tisztelője. A csíkkarcfalvi tudós a hálózatkutatás egyik legnagyobb szaktekintélye, és az egyetlen elődöntős, akinek sikerült változtatnia a papírformán: 6. kiemeltként jutott tovább a 3.-ként rangsorolt Antal Timi ellenében.

Bolyaitól errefelé legalább félévszázadonta felbukkan egy olyan magyar tudós, akinek a teljesítménye Magyarországra, és még azon is túl, a magyar nemzeti kultúrára irányítja a figyelmet. Elkényeztettek bennünket Erdős Pálék, Szent-Györgyi Alberték.

 

 

Most megint van egy ilyen kivételes emberünk.  Kilóg a híres tudósaink sorából, mert nem igaz az, hogy ő „egy” tudós. Kutatási területei átlépik a tudományos határokat, összekötik az eddig tudhatót és előre jelzik az eztán tudhatót. Neki köszönhetjük, hogy átalakulnak olyan alapszavaink, mint „egészség” vagy „betegség”.  

A világ egészen biztosan másként látszik és érthető Barabási Albert-László után, mint előtt. És aki ezt nem hiszi, annak azt javasoljuk: tegyen egy laza sétát mondjuk Csíkszereda kellemesebb kávézói körül. Jó eséllyel találkozhat vele, elbeszélgethet ezzel a kedves, barátságos emberrel. Akinek van tudományos magyarázata arra, mi az a honvágy, és éppen ezért tudatos hazajáró lélek.

 

 

Tudását, figyelmét hozza haza, és így lesz Erdély kiemelt csomópontja annak a hálónak, amit világnak nevezünk.

 

 

 

Parászka Boróka, Marosvásárhelyi rádió